Mészárosné Gárdosi Gabriella haiku versei

Holdnak peremét
Nézd, némán ülik körbe
Tinta-kék esték

Istennek álmát
nekünk önti formába
a Gondviselés.

szakállas felhő
viruló atlasz fölött
halkan mennydörög

múzsától indul
szenvedélyes ecset tánc
- születő érzés

tisztábban lát az
kinek szeme csukva van
mint kit fény vakít

ihlet és érzés -
híd legyek két part között
szabad átjáró

ugyanazon mód -
jövünk és megyünk, csak az
arcok változnak

rózsának kelyhén
alvó méh napfürdőzik
nem bántom álmát

kétségbeesve
anyaföld mozdul, sír, nyög
törékeny bölcső

teraszon ülök
édes semmittevésben
krémfelhők jönnek

kellhet ennél több?
csend - egy falatnyi béke,
egy korty nyugalom.

Ül nesztelenül
és bölcsen figyel bennem:
A nem mozduló.

erdő tenyerén
minden apró ösvény egy-
egy életvonal

galacsinbogár
perceit morzsolgatja:
`várom a nyarat`

átlényegülten
hullok Isten keblére
ima zsámolyról

lebegő árnyak
közt némán figyel a csend
pantomim játék

hűs tavasz-permet
virágokat csalogat
áldó napfényre

átszüremlik tér,
idő csipkefüggönyén
Ö r ö k k é v a l ó

ennyi az élet
másodpercnyi csobbanás
varázs, illanó

fájdalmat, bajt is
körbenövi az élet
kicsi csiszolt kő

ami még enyém
árnyként ölelget engem
hozzám tartozik

összecsomózott
élet-szőtteseinket
együtt bogozzuk

szabadság az, ha
nincs semmilyen ára a
szárnyalásodnak

tavaszi rügyek
a felhőkbe mártóznak
mennynek ékei

ezüst lesz csendünk,
ha ezer csillag fénye
alatt csókolsz majd

katatón perceg
rést rágcsál az időbe
egy magányos szú

dülöngélő ház
ázott, szeplős falait
fény cirógatja

árokszegélyre
tavasz virágot horgol
lélekmintázat

pihés bóbiták -
rájuk meleget lehel
anyáskodó Nap

szűrt lámpafénynél
egy fa árnyéka mozdul
sikoly-jelmezben

széllel rózsalonc
titkait megosztotta
hét határ tudja

alvás közben is
figyelek rád - mondta - és
hangosan horkolt

isten ideges
ujjai dobolnak a
halántékomon

csontkemény csended
ellentmondást nem tűrőn
kiült arcomra

látogatókra
egy teremőr: úgy jönnek,
mint a muslicák

fölkereslek, hogy
legyen jó menedéked -
a csended bennem