Új versek

az önként vállalt
lemondást lépd meg bátran -
nem megalkuvás

Fagyos reggelen
elárvult cinke remeg
hódunyha alatt.

önként mentem el
ha elküldenek fájóbb -
jobb emelt fővel

ami még enyém
árnyként ölelget engem
hozzám tartozik

fenyőágak közt
csillámfény ösvény igéz
iránytűm a mély

Hátradőlhetsz és
kibonthatod életed
ajándékait.

hallgatlak - mesélj -
mondom a lónak - ő jól
ért már Bazsiul

nyeli erőm a
kor nem hagyom - falánk dög -
küzdök míg lehet

Baráti kéz a
vállamon, sötétségben
is fényt kapcsolhat.

Szívdobbanásod
lüktet verőereim
bíborhálóján.

Vérfátylak festik
a végtelen égkékjét,
szárnya-tört gerle

szárnycsapásaid
fáradt ívrendszerében
töményedő kék

Józsefnek lenni
vállalás az Úr fiát
én nevelem fel

dércsipke illan
a bársonypuha légben
illat kacskaring

emlék ez apró
titok - te is tudhatod -
mert kettőnké volt

Elmém porhanyós
barázdái közt, sarjad
a felismerés.

Útra kihajlott
aranyesőt borzolt a
hűs, tavaszi szél...

csontsovány jövőm
törékeny gally még könnyem
öntözi kihajt

rejtőző remény
ne bújócskázz velem mert
időm már kevés

szabadság az, ha
nincs semmilyen ára a
szárnyalásodnak

napfénycsók olvad
dércsillámos szirmokon
búcsúkönny remeg

házunk tornáca
újra fehéren ragyog -
szirmok lepik el

alkonypír ömlik
a kis tó nyugalmába
szétfolyt akvarell

Sziromhullásban
millió szárny suhogva
égig emel fel.

Szüless újjá mint
a cseresznyevirágok
szép zuhataga.

letört rügyező
ág a szabadság nem holt
folyton újra hajt

Engedd szélnek azt
mi fölöslegessé vált
az életedben.

tavaszünnepre
kokárdának feltűzöm
közös örömünk

Nyitott könyv ma már
az egész világ - mindent
tudni hazugság.

Vízcsepp fényében
gömbölyödik egy élet,
Áldás hulljon rá!

legjobb azt tenni
ami égig emel és
fénylik legbelül

tested leng-libben,
igéző keringőt lejt,
teagőz bálja

Csipkecsend honol,
csak egy dalt fütyül a szél
azt hogy van remény.

tudásom nem kell
szakmai hitelem nincs -
torz értékrend ez

kifacsart lelkem
tűrtem és nyeltem - minek
már kigolyóztak

Van a világon
egy szív, mely dobbanása
egy a tiéddel.